HTML

Eladó

Indavideó

Friss topikok

Indafotó képek

Salgó Rali - 1990 - Az MTI forrásából!

2010.06.08. 15:19 :: bububear

Ferjánczék is indulnak a Mogürt-Salgó ralin - 1990.04.27. 16:07  1990. április 27. péntek (MTI) - Ha minden igaz, akkor a Ferjáncz Attila, dr. Tandari János duó is részt vesz a jövő hétvégén Nógrád megyében megrendezésre kerülő VII. nemzetközi Mogürt-Salgó autós ralin. Az Európa-bajnoki bronzérmes kettős évről-évre nevezett a salgótarjáni megméretésre, de valami mindig közbejött, s 1985 óta egyszer sem indult ezen a viadalon. Most viszont a napokban közölték a szervezőkkel, elkészültek új autójukkal, a Lancia Delta Integraléval, s így nincs akadálya szereplésüknek. Mindez azon a sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet pénteken tartottak a Mogürt Váci utcai székházában.
A megyeszékhelyen, Salgótarjánban 1975-ben rendezték az első
hivatalos túraversenyt, majd rá öt évre már az élvonalbeli ralisok
is rajthoz álltak. Újabb változást hozott az 1984-es erőpróba, ugyanis ekkor próbáltak szerencsét első alkalommal a külföldiek. A május 4. és 6. közötti futam a magyar bajnokság első viadala, s az eredmények beszámítanak a Béke és Barátság Kupába is, amelyért immár bármely ország versenyzői harcba indulhatnak. Az idei erőpróbára 122 páros nevezett, a határokon túlról szovjet, keletnémet, finn és osztrák sportolókat várnak.
A szakemberek szerint öt duó pályázik a legjobb esélyekkel az abszolut győzelemre, a Ferjáncz, dr. Tandari, a Selmeczi, Jutassy, a Ranga, Dudás hazai kettős, valamint a szovjet Bolsih testvérpár és a finn Miikkulainen, Mustalahti finn páros. A 611 kilométeresre tervezett - ebből 176 km a gyorsasági szakasz - Mogürt-Salgó rali május 4-én, pénteken 15 órakor egy bátonyterenyei körversennyel kezdődik, majd másnap 7 órától Salgótarjánból következik a folytatás, amelynek keretében újabb 19 gyorsasági szakasz vár a résztvevőkre. Vasárnap délelőttre pedig már csak az ünnepélyes eredményhirdetés marad.

 

VII. nemzetközi Mogürt Salgó Rali - A Ferjáncz, dr. Tandari páros vezet  1990.05.04. 18:19  1990. május 4. péntek (tud) - Az idén ismét újítottak, mégpedig sikerrel a VII. nemzetközi Mogürt Salgó Rali rendezői. A viadal
történetében ugyanis még sohasem volt körverseny, most viszont az
első különpróba a Bátonyterenye térségében kijelölt 5.2 km hosszú
körpálya volt a 94 rajthoz állt párosnak. Az ötlet találkozott a közönség igényével, mintegy harmincezren szurkoltak a hegyoldalakon. A hazai mezőny megerősödött, 16 Lancia Integrale szerepel a rajtlistán. A nézők megcsodálhatták az első számú esélyes Ferjáncz Attila Lanciáját is, hiszen a 18-szoros magyar bajnok ötévi kihagyás után rajthoz állt, Ferjáncz és dr. Tandari a pénteki gyorsasági szakaszt esélyeshez méltóan fölényesen
nyerte. Egy hét múlva Bulgáriában, a 20-szoros pontot adó Aranyhomok Ralin indulnak. A verseny szombaton 16 gyorsasági szakasszal folytatódik.
Abszolút sorrend:
1. Ferjáncz, dr. Tandari (Novotrade Navigátor SE, Lancia Integrale)
9:30 p
2. Selmeczi, Jutassy (Novotrade Navigátor SE, Lancia Integrale)

1990. május 5. szombat (tud) - Szombaton 15 gyorsasági szakasszal folytatódott a 7. nemzetközi Mogürt Salgó rali, a hazai bajnokság idénynyitója. A Ferjáncz Attila, dr. Tandari János kettős nem hagyott kétséget afelől, hogy a hazai mezőny legjobb versenyzői. Az első perctől biztosan vezetve az első helyen végeztek. Kocsitörés miatt kiesett az N-csoport tavalyi bajnoka, a korábban abszolút 3. helyen álló Érdi, Borbély páros és ugyancsak a rali feladására kényszerült a kaposvári Hideg, Kecskeméti kettős,
pedig az első nap 7. helye után már az abszolút sorrend 3. helyére küzdötték fel magukat. Sokáig kétséges volt a kezdettől a második helyen autózó Selmeczi, Jutassy kettős célbaérkezése, mert Lancia Integrale kocsijukon elromlott a generátor és elektromos gondokkal küzdöttek, de végül célba érkeztek. A Mogürt Salgó rali nagy vesztese az Oroszlán-testvérpár lett, széria Mazdájukkal az abszolút 3. helyen álltak, azonban az utolsó gyorsasági szakasz utolsó kilométerén egy bal kanyarban megcsúsztak, és lezuhantak a szakadékba. Az összetört Mazdát csak darúskocsival lehetett kiemelni. Az Oroszlán-testvérpár kiesésével a pécsi Lajtai, Kiss kettős szerezte meg az abszolút 3. helyet. A ralit 16 gyorsasági szakasz után 49-en tudták befejezni.
 

Abszolut sorrend:
1. Ferjáncz, dr. Tandari (Novotrade Navigátor SE, Lancia) 1:27:19 ó
2. Selmeczi, Jutassy (Novotrade Navigátor SE, Lancia) 1:29:32
3. Lajtai, Kiss (Pannon Volán, Lada VFTS) 1:31:36
4. Haritopulo, Kasincev (szovjet, Lada Samara) 1:32:32
5. Farkas, Kiss (Hiteka SC, Lada VFTS) 1:33:07

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bububear.blog.hu/api/trackback/id/tr462065852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása